Gyótapuszta története ...

Marcali katonai térképe Gyótapusztával (1926)

"Gyóta" régi magyar tájszó, mélyfekvésű, bokros, vizes területet jelent lefolyástalan medencékkel. Somogyban négy Gyótapuszta is van, amelyek közigazgatásilag önálló települések soha nem voltak. Marcali Gyótáját egyetlen régi adattár, nyilvántartás sem említi meg. Népszámlálási adatai is beleolvadtak a város adataiba.

Tulajdonosai a Marczalyak, Báthoryak, Nádasdyak, de csak a Széchényiek idején vált lakottá. Az 1793. évi Conscriptio Topographica-ban jelenik meg első ízben. Az összeíráshoz tartozó térképeken a Bizétől keletre fekvő erdőt Gyóta néven jelzik.

A puszta kiépítését, majorrá fejlesztését úgy tűnik az ezerhétszázas évek utolján kezdték. Ezt támasztja alá a Marcali Plébániahivatal keresztelési anyakönyvének első keresztelési bejegyzése 1794. szeptember 14-ei dátummal is.

A település életének megismeréséhez fontos iratul szolgáltak a Széchényiek uradalmának birtokigazgatási iratai, amelyekből fény derült a termelésre, az állattartásra, a gyótai puszta sajátos helyzetére, a kiemelkedő fontosságú dohánytermelésre, juhtenyésztésre. A település maga kínálta lehetőségeit kihasználva az erdőgazdálkodás is nagy méreteket öltött. A gróf Széchényi család által kiépített gazdasági kisvasút megépítése, a halastavak kialakítása egyedi helyzetet teremtett Gyótán.

S hogyan éltek a pusztai emberek? Milyen javadalmakat kaptak, milyen lakások szolgáltak otthonuknak, milyen volt a puszták közötti vándorlás, a közbiztonság, a gyerekek, fiatalok élete? Ma már erre egyre kevesebben tudnak a településen válaszolni.

Mint ahogy arra sem, hogy milyen volt a tulajdonos grófi család sorsa. Annak a családnak, akik a marcali földek által nyújtott gazdaságból éltek, és a város fejlődését nagymértékben meghatározták. De sorsuk megpecsételődött 1944-ben.

Kevesen emlékeznek arra is, hogyan ment tönkre a háború alatt az uradalom, hova menekültek, s mit találtak visszaérkezésük után a gyótaiak, hogy hogyan épült újjá, új helyre Gyótapuszta.

A fiatalok körében nem ismert az az esemény sem, hogy 1944 decemberében a gyótai erdészházban menedéket kereső gróf Bethlen István miniszterelnök itt adta fel magát, és innen került Oroszországba. Hogy hogyan pártfogolta a számára menedéket nyújtó gróf Széchényi Andor Pálné és leányának, Bolza Antalnénak családja.

Örvendetes, hogy több mint száz év után is áll a gróf által 1906-ban épített iskola, amely ma már vadászházként funkcionál, benne az a kápolnarész, amely több, templommal nem rendelkező település hitéletének gyakorló színhelyéül szolgált évente egy-két alkalommal.

Fontos megemlíteni a környék természeti adottságainak és a vadásztársaságnak a létét, melynek közreműködésével számtalan külföldi vendég megfordult, s hírül vitte e parányi település nevét, és feltétlenül hozzájárult fennmaradásához. Páll Endre vadászírót is megihlette e gyönyörű gyótai táj, számtalan elbeszélésében elragadtatással vall róla.

Amíg az uradalom minden pusztája már teljesen az enyészeté lett, addig Gyótapusztán még külföldiek is vásároltak és építettek házat, s rendbenntartott portái a gondos, dolgos emberi kezet dicsérik.

A puszta népe feltétlenül megérdemli, hogy fennmaradjon múltja, ismertté váljon jelene, s ezáltal az, hogy az érdeklődő olvasók is megismerhessenek egy külvilágtól elzárt, mégis működő pusztát.

Érdekességek:

1. Dohánytermesztés

A dohánytermesztés a puszta egyik fő megélhetési forrása volt már a XX. század elejétől. Dohánykertészekkel kötött szerződések 1908-ból már fellelhetőek a Széchényi iratokban.

A cselédi sorban élő családok közül kb. 1940-től 10-11 család kezébe került a dohány termelése. A családok negyedének, kb. tíz családnak biztosított ez a körülményekhez képest jobb megélhetést. Hiszen ők is megkapták a konvenciót, lehetőségük volt harmados földek művelésére, és pluszba kapták a dohánytermesztésért a pénzt. Minden család öt hold dohányt termelt.

Az egész dohánytermelés folyamatát mindenkinek magának kellett elvégezni. A magot a dohánytermesztéshez a gróf adta. Dzsungelben volt a dohány-melegágykert. A palántát kiültették, művelték a földet, leszedték, simították, felfűzték, majd az öt dohánypajtába szárították. Kétszer volt szállítás. Az intéző az eladásról gondoskodott.

A dohányt Nagyatádra vitték. A kapott pénzösszeg 40 %-a azé lett aki termelte, 60 % az uradalomé, a grófé. Minden évben becsületesen kifizették az árát. A dohányosoknak mást nem kellett a grófnál dolgozni. Esetleg amikor nem volt más munka, akkor elmehettek napszámba is.

2. Gazdasági kisvasút

Kezdete: Gyóta puszta (kb. 1946-tól Bize megállóhely) Vége: Gyóta puszta (Marosica) Hossza: km 5,83 Nyomt. Mm.: 600.

A gazdasági célokat szolgáló iparvasutat a gróf építtette a fakitermelés, a farönkök szállítása céljából. Mivel a fővonal grófi területen épült, ezért a balatonszentgyörgy - somogyszobi fő vasútvonal megállóhelyének a neve is Gyóta-puszta volt. Ide csatlakozott az a kisvasút, ahova a kitermelt fát a gyótai erdőből kiszállították.

Úgynevezett pámvádli kocsijai voltak. Síneken, vas kerekeken gördült. Oldala nem volt, erre csak a rönköket gurították fel, amelyek elől és hátul is két-két oszloppal voltak kitámasztva. Lóvontatású volt. Egy ló húzta, mert a keskeny nyomtávon csak egy ló fért el. Ha hosszú volt a rönk, akkor két kocsit is összetoltak. Az állomáson depóztak, ott rakták át a fát vagonokba, és innét szállították a vasútvonalon tovább.

Időszakosan is építettek ki utakat attól függően, hogy hol volt a fakitermelés. Ezek az ideiglenesen kiépített vasútvonalak szinte az egész erdőt behálózták (melynek nyomai ma is fellelhetőek). Személyszállítást nem bonyolított le, igaz alkalmanként felültek rá a helybeliek.

A gyótaiak szedték föl a síneket és eladták a vasat. A bizei vasútállomásnál pedig az erdészet kb. a 70-es évek elején szüntette meg a vágányokat.

A grófnak mindig voltak erdészei. Az ő idejében erdőműveléssel foglalkoztak. Annyi területet visszaültettek, mint amennyit kivágtak. Volt csemetekert is. Gyótai területen is (a borjúistállónál), és a csömendi vadászházzal szemben.

A gróf az erdőt vágásra egy cégnek kiadta. Ez a cég mindig egy-egy erdőrészt vásárolt meg, és saját embereivel írtatta ki. Az ő emberei irányították a kitermelést, de a munkások egy része a környékről került ki. Gyótaiak is dolgoztak náluk. Ők termelték ki és szállították a fát a pámvádlin a fő vasútvonalhoz. A helyszínen földarabolták, a rönköket osztályozták, és így történt a szállítás is. Többségében messziről jöttek ezek az emberek. Itt szállást kaptak, és saját maguk látták el magukat.

3. Szénégetés

Az adatközlők elmondása szerint az 1900-as évek elején talán, mivel nagy erdőségben terült el a puszta, szénégetők laktak itt egy jó ideig. A nyomai ma is láthatóak (Marosica, Lespet-pajta ……). Bugerok és licsányok voltak. Ezek telepedtek itt meg családostul. Az idősek is többségében csak hallomásból tudtak beszélni róluk. Egy részük az erdőben kunyhóban élt, de több család lakott Dzsungelban is. Szénégetésre még a második világháború után is emlékeznek az emberek (Marosica).

4. Halastó

Négy halastóból állt a tóegyüttes, a megye legidősebb mesterséges tavai közé tartozik. Valószínű 1925-ben építette őket a földtulajdonos, gróf Széchényi Andor Pál. Az erdő közepén volt ez a négy halastó, amelyeket a kisvasút nyomvonala érintett. Volt ívótó, halágy, telelő. (Az utóbbi nem tartozott a négy közé, az a borjúistállónál volt.) Ezen iparvasúti tó 14 kh. területen feküdt. Halfajták: ponty, csuka, kárász, keszeg.

Halászok a 30-as években

5. Bethlen István és Gyóta

Néhány szót szólnunk kell a grófi családról, a tulajdonos Széchényiekről. Közülük Marcaliban csak Széchényi Andor Pál (1864-1943) élt állandó lakosként. Felesége Csekonics Andrea (1870-1913) fiatalon meghalt, három gyereket hagyva maga után. Józsefet, Juliannát és Endrét.

Második felesége, született mezősegesdi Báró Szegedy Ensch Mária (1897). Első házassága Trauteneggi Rzenunovski Ede Marcell tábori pilótával, századossal 1918-ban köttetett Inkén, amit az ítélőtábla 1922-ben felbontott. Ebből a házasságból egy leánygyermek született, Hanna, aki valószínűleg a grófnéval együtt érkezett meg Marcaliba, az 1922. május 1-jén megkötött házasság után.

A grófnéra, aki 24-25 évet töltött e településen, a mai napig sokan emlékeznek. Magas, vékony hölgy volt. Többen "őzlábú grófnőnek" is hívták. Szondi Pál, az inkei Bethlen birtok intézője vallomásában ez áll: "Messziről gyönyörű, libegős teremtésnek látszott. Nem volt szép. Én sose láttam szépnek. Nagyon szép haja volt. Sárga. Bethlen imádta őt." Az általa vezetett kastély vendégkönyvébe belepillantva társasági életet alig éltek, néhány személy van csak bejegyezve e könyvbe a rokonságon kívül. A kastélyban a gróf haláláig lakott. Halála után helyet cseréltek az Endre gróffal, ő beköltözött a kastélyba, a grófné pedig a boronkai kastély lakója lett. A front ideje alatt is itt tartózkodott, majd amikor veszélyessé vált a helyzet, akkor a gyótai erdészházba menekültek lányával, annak férjével Bolza Antallal, és sógornőjével Bolza Ilonával. Velük tartott az akkor már bújtatott volt miniszterelnök, a grófné Inkéről ismert jó barátja, gróf Bethlen István, aki 1921-től 1931-ig állott a magyar kormány élén. Erről az eseményről azonban had idézzem a szemtanút, Bolza Antalt, aki a Cserkelés az életem című könyvében így ír erről az időszakról:

"… azok a magyar politikusok, akiknek a német szövetséges iránt való elkötelezettségében nem lehet megbízni, e személyek ellen, az ország szuverinitásának súlyos megsértésével, valóságos hajtóvadászat indult meg országszerte, de fősúllyal persze Budapesten. … nemsokára azt is megtudtuk, hogy a német nácik feketelistáján élen szereplő Bethlen Istvánt nem sikerült elfogniuk."

"… biztonsága érdekében … nyár derekán szüleimhez került Herencsénybe … … (itt) több mint egy hónapot töltött …, mígnem a front közeledtével anyósom (Széchényi Andor Pálné) Somogy megyei Boronka községbeli kastélyába került, ahol feleségem is ott volt már a két kisgyermekkel, meg Tetával és Miksa tisztilegénnyel, mert ez a frontszolgálatos tisztek családjának kijárt."

"A front most már gyorsan közeledett, s nehezen tudtuk eldönteni, hogy mitévők legyünk Bethlen Istvánnal meg a két kisgyerekkel, meneküljünk-e mi is Nyugat felé vagy kockáztassuk meg a helyben maradást? Utóbbi mellett döntöttünk, de nem a kastélyban, hanem a Széchényi uradalomhoz tarozó Gyóta pusztai vadászházba élelmiszert és a legszükségesebbeket magunkkal vive, miután ezüstöt és egyéb értéktárgyakat ládákban már elástunk.

Velünk volt még Trenkwald nevezetű volt lengyel repülőtiszt, ki oroszul is beszélt. November utója volt, mikor egy orosz járőr ránk talált a magányos vadászházban. Bennünket férfiakat Bethlen Istvánnal együtt az egyik szobában elkülönítve zártak be, s felkészültünk a legrosszabbakra.. De megtalálták az italkészletünket is, és a jócskán "zabrált" holmival eltűntek, bántódásunk nem esett. Nyugat felől közeledő harci zajból most valóban német ellentámadásra következtettünk, de ismét megállt a front, s ágyúlövedékek zúgtak el mindkét oldalról a fejünk felett. A helyzet most már tarthatatlanná vált, s Trenkwald barátunkat Miska legényem kíséretében útnak eresztettük azzal, hogy a legközelebbi magasabb orosz parancsnokságon jelentsék, hogy egy, a német és nyilasok által keresett magas rangú politikust rejtegetünk és vegyék védőőrizetükbe.

December 5-én, Mikulás hajnalán félálomból lódobogásra riadtam, s a vadászház elé lépve látom, hogy Trekwald és Miska állnak a vadászház körüli tisztás szélén. Mögöttük karéjban egy rajnyi prémsapkás orosz lovasjárőr ránk szegezett lövésre kész "davajgitárjaikkal".

"Palkovnyik igyi suda!" – harsant fel a járőr parancsnokának boroshangú szava, ami alatt persze Bethlen István előlépésére való felszólítás volt értendő.

A most következő, szívet rázó jelenetet holtomiglan oly élesen fogom lelki szemeimmel látni, mintha tegnap történt volna: Bethlen István emelt karokkal hajadonfővel lép ki a már "lővilágos" vadászház lépcsőjéhez, oly jellegzetesen nemes szikár profilja már élesen rajzolódik a párás, nyirkos erdőszéli háttér előtt, melyből fenyegetően merednek rá az orosz géppisztolyok. Az orosz járőrparancsnok, most már látva, hogy nem valami cselvetésről van szó, néhány emberével lóról szállott és Trenkwald útján barátságosan közölte velünk, hogy a "Palkovnyikot" a dandárparancsnokságon várják. Ha van fegyverünk, azonnal adjuk le, bántódástól nem kell tartanunk.Megrendült szívvel szótlanul búcsúztunk Bethlen Istvántól."

A háború befejeztével a grófné visszatért a kastélyba. Lakrésze a kastély nyugati felén, az emeleten, a teraszra nyíló részen volt. Ide költözött vissza Boronkáról vagy Gyótáról, majd a kastély elhagyása után a vele szembeni, Széchenyi utcai erdészházba került. Innen a lányához ment Kaposvárra 1946-ban vagy 47-ben, és onnan mentek ki Ausztriába. Itt élte le az életét, itt is temették el.

A múlt képei:

	Helyreállított cselédház
1940-es évek elején a 17. számú cselédháznál	Cselédház előtt 1952-53
Az 1906-ban épült iskola épülete Ma vadászház
A háború után (1954-55) felépült település képei
A Művelődési ház – volt cselédház	Iskola, ma vadászház
Az erdőben lévő vadászház, ma turisztikai pont	A falu jobb oldalán álló régi, 54-55-ben felépült típusházak (elöl egy ablak)
Az azóta épült modernebb házak képei	Az azóta épült modernebb házak képei

Felhasznált irodalom:

1. Marcali-Gyótapuszta. Szerk.: H. Rádics Márta. Marcali, 2006. Domonkos Nyomda

2. Bolza Antal: Cserkelés az életem. Bp., 1993.

3. Bokor Péter: Bújdosó című filmje

A felhasznált irodalomhoz kiegészítés – A kötet szerzői: Dr. Gál József, Guricza Gyula, Horváth László, H. Rádics Márta, Kiss Kálmán, Kovács Beáta, Monostori Szilveszter, Móricz Béla, Nagy Csaba, Páll Endre, Tamás Lajos, Zajcsukné Páhi Katalin