A Forgách család Gombán (1812-1945)

A gímesi és gácsi gróf Forgách család 133 évig töltött be meghatározó szerepet Marcali történetében. A Nyitra vármegyéből származó és felső-magyarországi birtokokkal rendelkező Forgáchok egyenesen Szent István lovagjától, Hont vitéztől eredeztették magukat. Ősi fészküket, Ghymes várát 1226-ban kapták (ma Jelenec, Szlovákia). A család többek között Gács, Mándok, Kassa, Csejte, Szécsény településeken rendelkezett birtokokkal és kastélyokkal. A magyar történelemben számos fontos tisztséget töltöttek be: voltak közöttük országbírók, püspökök, tábornokok, híres vadászok és utazók is.

1812-ben, gróf Forgách Ferenc (1783-1862) feleségül vette a Deseő család utolsó tagját, Juditot (1791-1862), akinek révén Gombán szerzett birtokot a felvidéki grófi család. Fiai, Móric és Antal, két kastélyt is építettek Nagygombán; gazdálkodtak, részt vettek a város és a megye közéletében. Forgách IV. Károly (1840-1900) és felesége Migazzi Eugénia (1856-1924) továbbfejlesztették a birtokot, és bőkezűen támogatták a gombai templomot. A következő Forgách, V. Károly (1880-1947), miután őrnagyi rangban leszerelt a hadseregből, Gombán élt a feleségével, báró Révay Margittal. Balatonfenyvesen villát építtetett, Badacsonyban pedig egy házat pincével. Mivel nem született gyermekük, 1945 után pedig államosították az összes tulajdonukat, így ő volt az utolsó gróf, aki a gombai templom mögötti kastélyban élt. (Testvére, Franciska és nagynénje Forgách Fery grófnő sem ment férjhez, így nekik sem születtek utódaik.) Forgách V. Károly Badacsonytomajban halt meg, később a feleségét is itt temették el. A marcali-gombaiak azonban máig megőrizték emlékezetükben őket.

Forgách V. Károly oldalági unokaöccse, Vladímír Forgách 2010-ben, 63 év múltán látogatott el Marcaliba, és rótta le tiszteletét a család gombai-ágának tagjai előtt. A Forgách leszármazottak ma több mint százan vannak és 2005 óta egyesületi keretek között gyűjtik és óvják múltjuk emlékeit.

Forgách Gergely reneszánsz sírköve 1515-ből

Forgách III. Péter (1464-1519) nyitrai főispán, 1515-ben rendelte meg testvére, Forgách I. Gergely (?-1514) nyitrai alispán vörösmárvány síremlékét Ioannes Fiorentinustól. Az olasz kőfaragó mester a sírkövön egy szalaggal díszített, körben álló címert, alatta pedig sírfeliratot készített el.

        D. O. M                                                                        
TVMVLVM HUNC  PETRUS                      
FORGACH OB PIETATEM GRE                  
GORGIO GERMANO PREMORTVO
VIVENS POSVIT QVEM SIBI
QVOQ AC LIBERIS COMMIVNEM
ESSE IVSSIT KL OCTOBRIS
M. D. XV.

IOANNES FIORENTINUS ME FECIT

A LEGNAGYOBB ÉS LEGJOBB ISTENNEK

EZT A SÍRT FORGÁCH PÉTER MÉG ÉLETÉBEN KEGYESSÉGBŐL HELYEZTE EL FIVÉRÉNEK, A KORÁN MEGHALT GERGELYNEK, ÉS AZT AKARJA, HOGY EZ A SÍR LEGYEN AZ ÖVÉ ÉS A GYEREKEIÉ IS (= EZ A SÍR KÖZÖS LEGYEN).
1515. OKTÓBER ELSŐ NAPJÁN

Ioannes Fiorentinus dolgozott a Bakócz kápolnán (Esztergom), nevét őrzi egy keresztelőkút a Szilágy megyei Menyő (ma Meneu, Románia) református templomában, a lengyelországi Gnieznóban pedig Jan Łaski érsek rendelte meg tőle a saját síremlékét.

Forgách Gergely síremléke a felsőelefánti (ma Hore Lefantovce, Szlovákia) pálos kolostor templomában volt a padlószintbe beépítve, egészen 1894-ig. Ekkor gróf Forgách IV. Károly eladta a kolostort az Edelsheim-Gyulay családnak, akik kastéllyá alakították át. A gróf a síremléket áthozatta a nagygombai kastélyába, és az udvaron állíttatta fel.

1945 után államosították a marcali Forgách birtokot, így a síremlék sem kerülte el gyászos sorsát: 1949-ben a címert lefaragták, és az új Rákosi-címert alakították ki rajta. 1951-ben – "felsőbb utasításra" – összetörték és a gombai fürdőház, valamint egy közút alapjába szórták be a maradványokat. 1973-75 között Horler Miklós kezdett kutatni a síremlék után, akinek hosszas keresés után 1978-ban sikerült a sírkő nyomára bukkanni, amikor elbontották a fürdőházat. Ekkor került a soproni kőrestaurátor műhelybe, majd 2002-ben megtörtént a végleges helyreállítás és a töredékek kiegészítése.

Forrás:

• Miroslav Eliás: Forgáchovci (Forgáchok). Nové Zamky, 2010.
• Móritz Béla: Marcali története. Kézírat. Marcali, 1970.
• Ehrenberg, H: Firenzei János Magyar- és Lengyelországi művei. In: Archeológiai Értesítő (1893)
• Horler Miklós: Ioannes Fioentinus Forgách-síremléke. In: Építész- és Építészettudomány (1983)
• Faragó János: Marcali, Városi Múzeum. A Joannes Fiorentinus szignójával ellátott Forgách-sírkő restaurálása. In: Műemlékvédelem (2002)